A folytatás remek első rész után kötelező volt, hiszen ebben Munkácsy Mihály életének második feléről van szó. Szerintem ezt a két könyvet érdemes volt elolvasnom könnyen érthetőek és szórakoztatóak.Az írónak küldöm gratulációimat.
A történet: Az Aranyecset Munkácsy Mihály regényes életrajzának második kötete, amelyben az író a művész párizsi éveit mutatja be; a siker, a beérkezés éveit, örömeit és gyötrelmét, s a betegség okozta művészi és emberi hanyatlást.
Dallos Sándor teljes részletességgel avatja be az olvasót a festő életének minden mozzanatába. Magánéletének intim részleteit éppúgy megismerhetjük, mint fizikailag és szellemileg egyaránt kemény munkáját.
A két regényből egy mozgalmas, romantikus és drámai életutat ismerhet meg az olvasó, melynek hatására alig várja, hogy a festő műveivel találkozzon, és újra meg újra megcsodálhassa azokat. A cselekményvezetés továbbra is remek. Mondjuk ezek a párizsi évek annyira nem tetszettek, mint az első kötet. Valahogy nekem a népmese-szerű első rész sokkal jobban átjött. Ebben szidtam némely baklépését Munkácsynak utána meg panaszkodott egy kicsit meg a sok szerelem nekem túl sok volt. Nekem a Svennel való románc, mivel az csak egy nőre irányult az szerintem romantikusabbra sikeredett, de ebben is szépek lettek a románcok, csak az az egy volt leginkább hatásos. Amúgy minden szerelmében, akit feleségül akart venni Svent látta.
A felesége az elején elég unszimpatikus volt, de a közepétől sikerült megkedveltetnie magát velem. Ahogy a végén a festőurat ápolja. Azért jó, hogy az önzése a vége felé elmúlt.
Sven is visszatér, de nem sokáig lesznek boldogok, de volt egy veszekedésük, amit nem igazán értettem. Biztos velem van a baj.
A másik dolog, ami bosszantott, hogy minden szerelme meghalt. Legalább négy kedvese elvesztette az életét. Nem tudom, hogy mit követett el, csakhogy ezt nem érdemelte meg. Ez negyedik után már idegtépővé vált, bár itt jön az, hogy önéletrajzi regény.
Ezek után igazából a kötet többi része teljesen rendben van. A Sven pillanatok és Paál Laci jelenléte sikerült a legjobban. Amúgy érdekes volt a festő lobogó munkakedve. Dolgozott, mint a gép. Nem értem, hogy nem őrült bele. A lelki válságai is jól sikerült meg ahogy egy képpel foglalkozott. Amúgy azt hitte, hogy ő is meg fog őrülni. Azért ez nem következett be.
Én szívesen adok 5/4-et, mert az előző sokkal jobban tetszett.
