A fun. együttes a We Are Young-gal robbantott nagyot. Akkor még nem figyeltem fel rájuk. Igazából csak egy P!nkkel való duett után szántam rá magam a lemezre, amit több mint fél éve már a boltok polcain van. Azért vágtam bele, mert az énekes hangja és az első kislemez jó volt, úgyhogy belevágtam. Gondoltam mi vesztenivalóm. Azért egy kicsit az együttesről:
A triót Nate Ruess (Pink: Just give me a reason társzerzője és duettpartnere), Andrew Dost és Jack Antonoff alkotja. Már egy lemezt 2009-ben piacra dobtak az Aim and Ignite című korongot, de akkor még senki sem figyelt fel rájuk, ugyanis erről a korongról egy sláger sincs. Nem, mint a másodikról, amiről kettő van. A siker talán Jeff Bhasker R'n'B és hip hop producernek is köszönhető. Jó ötlet volt vele összeállni. Na nézzük, hogy mit csinált a három srác.
Some Nights (intro) ahhoz képest, hogy egy bevezetőről van szó nagyon hatásos lett. Némi elektronika, némi opera, egyszerű zongorajáték, remek kórus. Ezt hallgatva egy 19. századi színházban érzem magam. Ilyen jó felvezetés még sosem hallottam. A Some Nights kelően vidám lett. Nekem legjobban a törzsi dobok tetszenek benne, és a szövegére sincs panaszom. Ez is egy igazi sláger, mint a következő We Are Young jókedvű, fiatalos hip hop és R'n'B beütésű dal. Mondjuk engem az eleje Cheryl Cole Fight for this Love-jára emlékeztet, de szerencsére nem lett olyan, annál ez jobb. Amúgy egy nagyszerű kórust hoztak össze benne, ami számomra a csúcspont. A zongora pedig szép lezárást ad neki. A Carry on először egy tipikus szerelmes popnótának tűnik, amiket szeretek, de refrénnél megváltozik a dal, amivel bebizonyítják, hogy ez több egy egyszerű popszámnál. R'n'B-s ez is, de a hídnál bedobtak egy nagyszerű gitárszólót, hogy más íze legyen. Az ének is nagyon rendben van. Az It Gets Better lett a leggyengébb darab. Túl elektronikus, persze nem az idegesítő módon, de ez a robothang nem nyerő. A dob tetszik csak ebben.
Why Am I The One a szokásos dilemmával küzd. Ez kellemes elektronikás gitárra épít főleg, de a refrénnél megint a szokásos zenéjükhöz nyúlnak, már, ha mondhatok ilyet. Kellemes remény szagú szám. A vonós hangszerek bekapcsolódása kitűnő volt. All Alone-hoz egy utcám sétálós klip való. Az eddigi stílust követi, és mosolyt csal az ember arcára. Ennél egy erősebb következik All Alright , ami remek kórussal indít. Szerintem a We are young-ra hajaz. Ebből a háromból nekem egy kicsit kiveszett a szusz. Mire panaszkodásra adna okot gyorsan jön a One Foot ami a '20-as évekbe nyúl vissza. El tudnám abban az időben képzelni.Bár egy induló is lehetne. Lehetne amúgy kislemez. Stars amilyen ígéretes gitárpengetéssel indít és az eleje tényleg nagyszerű lett, de az autune amikor elkezdett zavarni ott már gond volt. Nagyszerű lenne, de ehhez sok a hat és fél perc. Bőven maradhatna 3-4 perc között. Out On The Town tetszetős lett. Ennek lett a legjobb szövege: ,,I was out on the town/So I came to your window last night/I tried not to throw stones/But I wanted to come inside/Now I'm causing a scene, thinking you need a reason to smile/Oh no, what have I done?/There's no one to keep me warm" Valahogy fejben megjelent mellettem az énekes. Erre rá lehetne mondani, hogy tingli-tangli, de még sem az. Olyan jó energia van benne. Ezután véget ér a lemez, én még el tudtam volna viselni több dalt.
Értékelés: Az albumon nagyszerű a kórus, a vokál, hangszerek, csak néhol a szintetizátornál mellé nyúlnak. Az a furcsa, hogy néhol nekem előző évtizedeket vagy évszázadokat idéznek fel. Lehet, hogy csak velem van így. Ez egy abszolút jó korong. Az együttes bekerült a kedvencek közé. Persze van két igen gyenge dal, de a többi rendben van, még az is amiből az eleji varázst hiányolom. 5/4 nálam teljesen jogos. Ilyen pozitív korongot sem hallgattam még vagyis inkább jókedvűt, ami ennyire jól esett volna ezen a pocsék esős őszi napon. Vevő leszek a harmadikra.
