Miss Brightside

 A folytatás remek első rész után kötelező volt, hiszen ebben Munkácsy Mihály életének második feléről van szó. Szerintem ezt a két könyvet érdemes volt elolvasnom könnyen érthetőek és szórakoztatóak.Az írónak küldöm gratulációimat.

A történet: Az Aranyecset Munkácsy Mihály regényes életrajzának második kötete, amelyben az író a művész párizsi éveit mutatja be; a siker, a beérkezés éveit, örömeit és gyötrelmét, s a betegség okozta művészi és emberi hanyatlást.
Dallos Sándor teljes részletességgel avatja be az olvasót a festő életének minden mozzanatába. Magánéletének intim részleteit éppúgy megismerhetjük, mint fizikailag és szellemileg egyaránt kemény munkáját. 
A két regényből egy mozgalmas, romantikus és drámai életutat ismerhet meg az olvasó, melynek hatására alig várja, hogy a festő műveivel találkozzon, és újra meg újra megcsodálhassa azokat. A cselekményvezetés továbbra is remek.  Mondjuk ezek a párizsi évek annyira nem tetszettek, mint az első kötet. Valahogy nekem a népmese-szerű első rész sokkal jobban átjött. Ebben szidtam némely baklépését Munkácsynak utána meg panaszkodott egy kicsit meg a sok szerelem nekem túl sok volt. Nekem a Svennel való románc, mivel az csak egy nőre irányult az szerintem romantikusabbra sikeredett, de ebben is szépek lettek a románcok, csak az az egy volt leginkább hatásos. Amúgy minden szerelmében, akit feleségül akart venni Svent látta. 

 A felesége az elején elég unszimpatikus volt, de a közepétől sikerült megkedveltetnie magát velem. Ahogy a végén a festőurat ápolja. Azért jó, hogy az önzése a vége felé elmúlt. 
Sven is visszatér, de nem sokáig lesznek boldogok, de volt egy veszekedésük, amit nem igazán értettem. Biztos velem van a baj.

 A másik dolog, ami bosszantott, hogy minden szerelme meghalt. Legalább négy kedvese elvesztette az életét. Nem tudom, hogy mit követett el, csakhogy ezt nem érdemelte meg. Ez negyedik után már idegtépővé vált, bár itt jön az, hogy önéletrajzi regény.

 Ezek után igazából a kötet többi része teljesen rendben van. A Sven pillanatok és Paál Laci jelenléte sikerült a legjobban. Amúgy érdekes volt a festő lobogó munkakedve. Dolgozott, mint a gép. Nem értem, hogy nem őrült bele. A lelki válságai is jól sikerült meg ahogy egy képpel foglalkozott. Amúgy azt hitte, hogy ő is meg fog őrülni. Azért ez nem következett be.

Én szívesen adok 5/4-et, mert az előző sokkal jobban tetszett.

Az ősz szerintem a legszebb évszak -nem az időjárás miatt- hanem az elmúlás miatt. A fák színesekké válnak, az állatok elbújnak, a naplemente szép lesz. Valahogy érezzük, hogy valaminek vége lett. Sajnos az utóbbi néhány évben nem igazán beszélhetünk évszakokról max. télről vagy nyárról, hiszen két dolog van baromi meleg és rohadt hideg.
 Azért az ősz hangulata megmaradt meg a teljesen felesleges óraátállítás. Mondjuk annyira a korán sötétedés nem vészes, mert az ember már megszokta. Valami nyoma marad.
 Az ősz tinédzserként nemcsak emiatt fontos, hanem a suli miatt is. A felnőtteknek ez nem igazán számít, hiszen ők az egész évet végig dolgozzák. Én idén kezdtem a 10. osztályt, ami nem olyan nehéz, mint ahogy a gyereket ijesztgetik. Bár már dilemmázom, hiszen év végén faktot kell választanom és el kell kezdnem a továbbtanuláson gondolkodni. Addig eljutottam, hogy milyen szakokra nem akarok menni. Végül is ez is egy támpont. Kár, hogy az állam főleg az informatikai pályákat támogatja, amik engem hidegen hagynak és nem is igazán vagyok jó benne.
 Rakjuk is félre a bizonytalan jövőt. Inkább foglalkozzunk az őszi estékkel. Nekem arra az egyik legjobb program az olvasás, most éppen a második Munkácsy könyv végén vagyok, úgyhogy arról nem sokára írás is lesz, de vannak még itthon el nem olvasott művek, vagy egyszerűen meghallgatok néhány melankolikusabb albumot vagy akusztikusat, mint Taylor Swift Redje, Ed Sheeran + vagy bármelyik kedvence darabja, vagy sorozatot és filmet nézek. Nem rég fejeztem be a Once Upon A Time első évadát és a második évad első részét, úgyhogy arról majd írok meg a Bones további részei. Szóval van elfoglaltságom.
 Tehát a 2012-es ősz nem is rossz. A tavalyi nehezebb volt.

Christina Aguilera napjaink egyik legtehetségesebb énekesnője több mint 30 millió lemezzel, de 2010-ben egy törés következett Bionic című lemeze miatt. Én nem hallottam a lemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, az újról viszont igen. Talán nem temetni őt, mert tavaly közreműködött a Maroon 5 Moves like Jager című slágerében, ami platinalemez is lett. Az új korongra újjászületést ígért, ehhez felbérelte a legmenőbb producereket, de ezen ez sem segít. Csak egy középszerű CD-t kaptam a kezembe, amit egyedül Xtina hangja ment meg. 

A Lotus (Intro) a maga módján még tetszett is, de bekerült a búgás és valahogy elveszett a varázs, pedig jó szövege van: ,,Songbird, rebirth, unearth creature /Submerge from hurt, pain, broken pieces /Emergency, heartbeat increases /Rise up lotus, rise, this is the beginning/This is the beginning" Az Army of me tényleg egy Fighter 2.§ nem a zenében, hanem inkább a hangulatában így nem lett egy rossz slágernóta. A harmadik felejtős. A Make The World Move nagyszerű lehetne, mert a hangzás a Back to Basics-t idézi fel, de még egy búgásszerűség és egy teljesen felesleges Cee-Lo, akinek alig tűnik ki a hangja. Kaptunk két klubnótát a Your body és Let there Be Love személyében. Mindkettő a mai divathullámot meglovagolja. Én először az előbbit végig sem tudtam hallgatni, és most sem tetszik, viszont a klip egész jó lett. Olyan '80-as évek stílusa van. Ez kár volt első kislemeznek. Aztán kapunk egy halom balladát, amik csodálatosak és fájdalmasak, amikben kiereszti a csodálatos hangját, de ez már nekem kevés, hiszen ezek tőle kötelező darabok, amik segítenek az albumon, meg valamit hozzáadnak, viszont más balladája is lehetne. Ezek közül egyedül a Just a Fool-t  szeretném kiemelni. Igaz a hangszerelés is igen átlagos, de Jake Shelton megmenti a számot, mert nagyszerű hangja van. Olvastam, hogy ez lesz a második kislemez. Na ez egy jó döntés. A többi dal, amit most nem írtam le, hát nem maradtak meg.

Xtina igyekezett, de ez egy nem rossz, nem jó album lett, mivel nem próbált meg valami egyedit belevarázsolni. Persze a hangja az még mindig megvan, de manapság ez annyira nem számít pl. Kesha vagy Nicki Minaj. Sajnálom, hogy nem próbált meg valami régi elfeledett stílust visszahozni, mint a Back to Basics-on , de hiába a tehetség ha nincsenek igazán jó dalok. Bocs Xtina, akármennyire is bírlak, de egy átlagos lemez, csak 5/3-at kaphat. 

Emlékeztek még a Bűbájos boszorkákra? Sok korombeli lány szerette gyerekkorában, de szerintem a fiúkat is elvarázsolta. Egy nagyon jó kikapcsolódás volt, és bemutatta három nővér kapcsolatát és életét. Én is régen nagyon szerettem. Az interneten megtaláltam az összes részt, és visszanézem azokat, amiket nem láttam. Onnan jött az ötlethez ehhez a poszthoz.

A történet három nővérről szólz, akik egy véletlen folytán felfedték a családi titkot, hogy boszorkányok, így belekerültek a gonosz és jó harcába. Röviden, tömören ennyi az egész. Nem egy kultuszsorozat, de akit érdekel a természetfeletti az tök jól szórakozott rajta. Ha valami tanulságot le akarunk vonni belőle, akkor szerintem a testvéri kapcsolatok fontossága. Oké, le lehet hurrogni, hogy én ezt honnan veszem, de a Charmed-ben a testvérek összetartása mindig fontos volt, hiszen, csak így tudták legyőzni a gonoszokat pl. Zankout, a Titánokat, a Forrást. Együtt ők voltak a legerősebb boszorkányok.

A három nővér: Phoebe, Piper és Prue, majd Prue helyett Paige különböző jellemek voltak. Prue határozott, főnökösködő, Piper, a villámhárító, anyáskodó típus, Phoebe, a laza, éretlen, majd érett nővé vált testvér, Paige, éretlen, meggondolatlan, félős, segítőkész testvér. Mindenki megtalálja a kedvére való nővért. Nekem így évek után Phoebe a kedvencem, mert szerintem az ő jelleme fejlődik legtöbbet, hiszen éretlen 20 évesből érett nővé vált az évadok folyamán. Piper így újra nézve nekem néha túl anyáskodó Paige iránt, de érthető. Paige is sokat változott előnyére, bár szerintem ahogy megismertük ugyanaz maradt, Prue is változott a három évad alatt, amíg ki nem írták, megtanult bízni Phoebe-be. Nekem mindegyik felállás tetszett, azért sajnáltam a harmadik évad végén, hogy Prue-t kiírták, de értékelem, hogy a készítők nem feledkeztek meg róla, hanem sokszor megemlítették. 

A "mellékszereplők". Nekem közülük Darryl volt a kedvencem, mert mindig önzetlenül segített a lányoknak. Egy szimpatikus karakter volt. Kár, hogy a 8. végére őt nem hozták vissza. Leo-t őt is szerettem. Az ő szerelmüket Piperral nyolc éven át figyelhettük, és láthattuk, hogy egyszer fent és lent. Örülök, hogy nem egy tökéletes románcról kaptunk képet. Cole az egyetlen démon, akit a sorozat folyamán megkedveltem. Az ő kapcsolata Phoebe-vel is jó volt, itt azt láttuk, ahogy a végén valakit, hogy idegenít el magától. Őt sajnáltam. Chris titokzatos fickó volt és szintén nem utáltam, azért az ő dolgát nagyon jól megoldották az írók. Billie, aki szintén kedves lány, és őt érdemes volt behozni a nyolcadik évadba. Sok remek mellékszereplő volt, köztük a gonoszok is ütősek lettek és a forgatókönyv sem volt rossz, úgyhogy nem voltak ott rossz írók.

A kedvenc évadom az ötödik évad. Mindegyik széria rendben van, de engem az fogott meg a legjobban. Meg is tudom mondani az évadnyitó és évadzáró megfogott, de közbe eső részek is. Olyan lények voltak benne, amik nekem a természetfölötti világból nagyon érdekelnek. Nálam a sorrend: 5., 6., 3., 8.,  2., 7., 1., 4. Szerintem a vége felé kezdett igazán jó lenni a sorozat, ha a sorrend nem is ezt mutatja, de tényleg jó volt, hogy van egy átívelő szál mindegyik szériában. Ugye az ötödikben Piper terhessége vagy a hatodikban Chris vagy a nyolcadikban a nagy csata.
Tényleg igaza volt a media-addict.hu szerkesztőjének, Tibinek, hogy kell valami szál, amire az évad épül. Ő ezt nehezményezte a The Secret Circle című sorozatnál. Van benne valami. Amúgy az is boszis, de szerintem a Charmed szintjét megütő természetfölötti sorozat nem igen volt az utóbbi években. Talán a Vámpírnaplók vagy az MTV vérfarkasos műsora, bár ezek közül egyiket sem követem, mert én a boszorkányokat szeretem, de a vámpírok és a vérfarkasok számomra nem érdekesek. Illetve belenéztem, de annyira nem kötöttek le. Valahogy nekem mindegyik túl sötét, a Bűbájosok pedig elég világosak voltak.

Negatívnak talán a számítógépes effektek hozhatok fel, amik bár a képességek alkalmazásánál tökéletes voltak, de néhol a haláloknál vagy átalakításnál eléggé látszottak. Nekem több bajom nem volt vele.

Jó-e, hogy a nyolcadik évaddal vége lett? Őszintén, talán. Kapott egy méltó lezárást, bár én annyira szívesen láttam volna Prue-t az utolsó részben. Ennek már hat éve. Hú, de régen volt, hogy siettem haza bábról, hogy a végét elcsípjem. 

Ez egy jó sorozat volt, és örülök, hogy létrejött. Akit amúgy érdekelnek részek vagy a TV2-en nézheti, ahol ismétlik, ezek szerint jó nézettsége van itthon, a másik indavideo.hu-n egy felhasználó a részek 90%-át felrakta.

Anyukám ajánlotta a Munkácsy Mihály életéről szóló könyvet. Kíváncsi is lettem rá, mert érdekelt, hogy milyen volt hazánk büszkesége. Már olvastam egy ilyen regényt Beethovenről, ami magyar nő tollából származott. Mondjuk az nem a művei hátterével, hanem szerelmeivel foglalkozott. Mondjuk nekem ebből is inkább ez érdekelt, mert annyira nem merült bele az író, hogy hú miért festette ezt vagy azt, persze kap rá választ az ember, de nekem a szerelmes részek tetszettek igazán, főleg a végén. (Spoiler-veszély)

Történet: Munkácsy Mihály, a legnagyobb magyar festő regényes életrajzának első része ez a könyv. Nehéz fiatalsága, pályakezdő éveinek viszontagságai összegződnek e kötetben, bemutatva a századvégi magyar Alföld világát, a polgárosodó főváros forgatagát, a bécsi festőiskolát. Szinte népmesehősként indul el életútján a kis asztalosinas. Pályája töretlenül ível felfelé, mégis már ebben a kötetben felsejlenek a tragédiák, amelyek egész életútján ott sötétednek. Hite, energiája, a szépség utáni vágya, tehetsége azonban elpusztíthatatlan, a tragédiák is művészete kiteljesedésének eszközei. A tartalom jól fedi a történetet, ugyanis én ebből a későbbi nagy szerelmére nem következtettem volna. A cselekmény szépen, fokozatosan bontakozik ki. Megismerjük, hogy az asztalosinasból hogyan lesz egy igazi nagy festő. Mint a mesében, hogy a szegény legény felemelkedik. Mondjuk ez manapság annyira nem jellemző. Bár, ha belenézünk egy tévés tehetségkutatóba, akkor találkozunk hasonló történetekkel.

Nem is tudom, hogy mit írjak még a könyvről, mert nekem pozitív volt. Szimpatikusak a szereplők, életszagú, megismerjük az akkori világot, hogy hogy lett egy remekmű a Siralomház. Én személy szerint sajnálom Munkácsyt, mert az ő életét is a művészek tragikus útja kísérte. Gondolok itt a nagy szerelmére: Swenre, aki se szó, se beszéd eltűnt. Ez nagyon gáz, mert ez rosszabb minden nemű szakításnál. Azt sem tudja az ember, hogy a kedvese él-e vagy hal-e. Megesett ekkor rajta a szívem. Még mindig furdalja a kíváncsiság az oldalam, de sajna ezt már lelőttem magamnak, amikor tök véletlenül rákattintottam egy kritikára, és elolvastam, majd bosszankodtam, ezt magamnak meg akartam tartani.

Az író stílusa is könnyen érthető, és szerintem megvan benne az a lekötöm az embert, vagyis, hogy olvastatja magát a regényt. Mondjuk az ember belegondol, hogy ez mennyire hiteles, de inkább ezzel nem szállok vitába. Bár az fordult meg a fejemben, hogy minden művész ilyen a szerelemben -tisztelet a kivételnek-. Munkácsy is sokat csajozott ez így a második könyv olvasása közben esett le, aminek egyelőre az elején vagyok, de nagyon tetszik az is.

Értékelés: 5/5 - semmi kivetnivalót sem találtam a könyvben, úgyhogy simán megérdemli az ötöst. Nagyon ajánlom annak, aki egy kis lélektanra és romantikázásra vágyik.