Taylor Swift hatszoros Grammy-győztes country énekesnő, aki idén megörvendeztet minket a negyedik albumával, a Red-del. A country-hercegnő felnőttesebb stílusra váltott, ami az új művön is érezhető. Összeült a legmenőbb dalszerzőkkel néhány dal elejéig és vett egy szintit és egy dobgépet az új albumra, persze a gitárját, a zongorát, a dobot és a hegedűt sem felejtette otthon. Nézzük milyen lett a ’Piros’:
A nyitódal a State of Grace az egyik kedvencem. Elég lassan bontakozik ki egy remek szöveg kíséretében. ,,This is a state of grace/This is a worth while fight/Love is a ruthless game/Unless you play it good and right/These are the hands of fate/You’re my Achilles heel/This is the golden age of something good/And right and real” Elég rockos lett, ami engem a Coldplay-re és az U2 dalaira emlékeztet. Egyébként szerintem monumentális hatása van, ami talán abból ered, hogy aréna rock, de ez csak a wikipédiáról tudom. Ez már tényleg más kezdés, mint az előző lemezeken. A Red egy country-dal, ami csak abban különbözik a megszokottaktól, hogy ebben autune-t is használnak. Ez dob is a dalon, így nem egy megszokott Taylor Swift-nóta. Egy kis nosztalgiázás a régi szerelemről. Címadó dalnak nem tudom. Szerintem nem ez jellemzi a legjobban a lemezt. A Treacherus egy szomorú ballada lett. Valahogy át tudom érezni az énekesnő fájdalmát. Az ember közben a korábbi kapcsolatain gondolkodik. Amúgy a legjobb része szerintem a híd, mert valahogy ott más íze lett. Az I Knew You Were Trouble poprockos nóta dubsteppel fűszerezve, amivel sok hallgatás után barátkoztam meg, mert nem bírom ezt a műfajt annyira. Az énekesnő elég idegesnek tűnik. Arról szól, hogy tudta, ez a srác nem lesz nyerő, és végül pofára esett vele. Azért nem kell dubstepre váltania. Hál Isten’ csak a trouble ismételgetésénél használják, amúgy a refrén zongorára épít, ami jó megoldás. Az All too Well is egy lassú dal. Country, de mintha a refrénnek rockos beütése lenne. Az elmúló szerelem. Ez a Red egy őszre való korong. A 22 igazi fiatalos nóta. Számomra a ’90-es éveket idézi fel. Hasonlít az első kislemezre. Ez az a tipikus jókedvre derítő dal, ami az optimizmusról szól. Felpörgetnek, aztán egy I Almost Do-val lehangolnak. Ez figyelhető meg az egész lemezen, hogy jön egy vidám szám utána valami szomorkás. Ez is igen bús lett. Olyan reményvesztett. Az előző kettő ilyen dal színvonalat folytatja, amik szerintem elég hasonlóra sikeredtek.
A We Are Never Getting Back Together az első ismert szám, ami merész váltás volt a popra és a rajongókat is megosztotta. Igazából én elsőre megszerettem, de tudom, hogy ez csak egy rágógumi dal. Úgy gondolom Taylor „jegyei” valahogy még megvannak benne, vagyis az ő stílusa. Arra van, mint a 22. A Stay Stay Stay a koronglazulós dala. Töltelékszámnak nem nevezném. Ilyen jó kis Hawaii-i beütésű nóta, amit a kanapén hátradőlve hallgat az ember. Ez szerintem egy vízválasztó, mert a lemez másik fele más. Komolyabb és elgondolkodtatóbb. A The Last Time egy duett a Snow Patrol frontemberével Gary Lightbody-val. A Snow Patrol érezhető a dalon, ami nem jelent rosszat, sőt. Ez egy rockos ballada. A két énekes hangja pedig jól szó együtt, így megcsinálták együtt az album egyik legjobb számát. A Holy Ground egy meglepően jó popdal lett. Más, mint az előző ilyenek. Modern, mégis az ő stílusa marad. A dobok nagyon jól szólnak benne. A Sad Beautiful Tragic a country-szerzemények közül legszomorúbb, a legfájóbb és a legjobban sikerült. A The Lucky One egy elgondolkodtató szövegű szám a sztárságról, hogy valaki, hogy besokallhat tőle. Ebben a szakmában – tisztelet a kivételnek - senkinek sem biztos a pozíciója. Nekem erről Britney Spears Lucky című nótája ugrott be, ami hasonlóan a sztárságról szól. Egy jó popszám. Everything Has Changed is duett. Ed Sheeran működött közre. Igazán jól sikerült. Ez egy akusztikus vidámabb hangvételű nóta az új szerelem felfedezéséről. Amíg ezt hallgattam, mintha Taylor hangja erősödött volna. Starlight olyan, amit az előző évtizedekben is szívesen játszottak volna. Poprockos dal lett. A közepén kapunk egy remek gitárszólót. Az utolsó búcsúnóta a Begin Again, ami nem éppen a búcsúzásról szól, hanem az újrakezdésről. Ez is igen szép lett, és a címet követve én is újrakezdem. Felteszem újra ezt az albumot.
Összességében: Nem olyan változatos, mint a Speak Now, sőt ezen néhány nóta hasonlóra sikeredett, de jobb lett, mint az előzőek, mert érettebb, komolyabb és mégis fiatalos lett. Azt akartam mondani, hogy Taylor felnőtt, amit ez az album is bizonyít. Persze azért nem felejti el, hogy még nagyon fiatal erről szólnak a poposabb nóták. Ha kategórizálni kellene inkább raknám a pophoz, mint a country-hoz, de azért néhol rockos hangzást is kapunk. Szóval nem egy hibátlan munka, de mégis teljesen rendben van, mert minden szám a helyén van, ezért 5/4.
